Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
32 dkg száraz cakkos kockatészta, 40 dkg csirkemell, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál pirospaprika, 1 evőkanál liszt, 2 dl tejföl, metélőhagyma, 1 késhegynyi hagymasó, só.
Elkészítése:
A kicsontozott, kockára vágott csirkemellet kevés olajban áthevítjük. Hagymasóval, paprikával megszórjuk, kevés vizet aláöntve, fedő alatt megpároljuk és végezetül lisztes tejföllel besűrítjük. A tésztát sós vízben kifőzzük, leszűrjük, leöblítjük és kevés forró olajban átforgatjuk. Tálaláskor leöntjük a csirkeraguval. Tejföllel meglocsoljuk és apróra vágott metélőhagymával megszórjuk.
Recept: - Egytálételek, Húsételek, Szárnyasból - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Csirke, Egytál étel, Hús
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
8 db stangli (egyenes kicsi kifli), 8 kicsi virsli, 1 evőkanál mustár, 2 db egész tojás, 1 mokkáskanál törött bors, ízlés szerint só, 1 gerezd fokhagyma.
Elkészítése:
A stanglik mindkét végét levágjuk, majd fakanál nyelével úgy fúrjuk ki hosszában a kifliket, hogy kitolhassuk belőle a kifli puha belét. A virslik bőrét lehúzzuk, kevés mustárral bekenjük és “beleszuszakoljuk” a kifli üregébe. Ha nagyon nehezen megy, kissé kitágítjuk a kiflik belsejét. A tojásokat felverjük, belekeverjük a megtisztított, zúzott fokhagymát meg a törött borsot, és kevés sóval ízesítjük. Az ízesített tojásba belemártogatjuk a kifliket, és legalább 10 percig hagyjuk állni, hogy a folyadékot beszívják. Addig mártogatjuk, amíg a tojásból csak egy csepp is marad. Ezután 180 fokos hőmérsékletű olajba tesszük a kifliket, egyszerre nem többet négynél, és 2-3 perc alatt szép pirosra megsütjük. Papírtörülközőre rakjuk, hogy az beszívhassa a fölösleges olajat. Azonnal, még melegen tálaljuk. Ne felejtsünk el mellé salátát kínálni! Egyszerűen készíthető, jóízű vacsora.
Recept: - Egytálételek, Húsételek - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Egytál étel, Hús
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
30 dkg száraz hosszú metélt, 30 dkg darált sertéshús, vöröshagyma, 1 csomó petrezselyemzöld, 1 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 késhegynyi őrölt bors, 2 evőkanál olaj, 1 dl tejföl, só.
Elkészítése:
Finomra vágott, hagymás olajban a darált húst zsírjára pirítjuk és kevés vizet aláöntve, fedő alatt megpároljuk. Sóval, borssal, finomra vágott petrezselyemzölddel fűszerezzük. Beletesszük a kis kockára vágott, magtalanított zöldpaprikát és paradicsomot. Még egyszer átpirítjuk. A sós vízben kifőzött, leszűrt tésztát összekeverjük a raguval. Tálaláskor a tetejét meglocsoljuk tejföllel.
Recept: - Egytálételek, Húsételek, Sertéshúsból - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Egytál étel, Hús, Sertés
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
50 dkg sertés lapocka vagy comb, 1 pár szafaládé, 1,2kg burgonya, 2 zöldpaprika, 2 paradicsom, 1 nagy hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 doboz pritamin, 10 deka császárhús, 2 evőkanál olaj, só, őrölt pirospaprika, bors, szurokfű, rozmaring, 1 marhahúsleves kocka.
Elkészítése:
A császárhúst csíkokra vágjuk, kiolvasztjuk és a zsírján megfuttatjuk az apróra vágott hagymát és zöldpaprikát. Beletesszük a kockára vágott húst és a paradicsomokat, víz hozzáadásával 30 percig pároljuk. Ezután belekeverjük a szétnyomott fokhagymát, a pritamint, a leveskockát, a meghámozott és nagy kockára vágott krumplit, a felkarikázott szafaládét, az olajat. Fűszerezzük 1 kávéskanál sóval, 1 evőkanál édes és erős paprikával, 1-1 késhegynyivel a fűszerekből. Felengedjük annyi vízzel, hogy ellepje az ételt. Kis lángon, letakarva, addig főzzük, amíg a krumpli megfő (ne legyen túl puha). Tálalás: A legjobb kovászos uborkával, de bármilyen savanyúságot adhatunk mellé
Recept: - Egytálételek, Húsételek, Sertéshúsból - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Egytál étel, Hús, Sertés
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
40 dkg darált marhahús , 5 dkg füstölt szalonna , 25 dkg morzsolt csemege kukorica , 2 doboz Bonduelle vörösbab , 3 gerezd fokhagyma , só, bors, késhegynyi chillipor, 1 kávéskanál cukor , 3 evőkanál sűrített paradicsom , 1 nagy fej vöröshagyma , 5-6 db száraz hegyes erős kis chillipaprika
Elkészítés:
Az apróra vágott füstöltszalonnát az apróra vágott vöröshagymával együtt kis olajon megpároljuk. Beletesszük a darált húst, és erős lángon, állandóan kevergetve kb. 8-10 percig pirítjuk. Hozzáadjuk az összezúzott fokhagymát, a chilliport, a borsot, a sűrített paradicsomot, a kávéskanál cukrot, hozzáöntünk cca. 1 dl. vizet és még néhány percig tovább pároljuk. A konzervbabot és a kukoricát óvatosan hozzákeverjük a húshoz, és együtt pároljuk kis lángon, kevergetés nélkül, hogy a bab össze ne törjön. Tálaláskor, díszítésként a tálalóedényben lévő chillibe beleszúrkáljuk a száraz chillipaprikákat, úgy hogy a hegyes végük álljon ki az ételből.
Recept: - Egytálételek, Húsételek, Marhahúsból - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Csípős, Egytál étel, Hús, Marha