Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
40 dkg gomba, 1 fej hagyma, 8 dkg liszt, 1 dl tej, 2 tojás sárgája, só, bors, zsemlemorzsa, olaj a kisütéshez
Elkészítés:
A tisztított, jól megmosott gombát apróra vágom. Négy evőkanál olajon megfonnyasztom a hagymát és fedő alatt megpárolom rajta a gombát. Ízlés szerint sózom és borsozom. Ha zsírjára sült 2 evőkanál liszttel megszórom, és pár percnyi pirítás után hozzáadok 1 dl tejet. Gyakori kevergetés mellett addig főzöm, míg el nem válik az edény falától. Ekkor kihűtöm, és hozzákeverem a tojások sárgáját. Ujjnyi darabokat formázok belőle és zsemlemorzsában megforgatom, majd bő olajban kisütöm.
Recept: - Egytálételek, Vega - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Gomba, Vega
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
2 karcsú, hosszúkás padlizsán, ízlés szerint só, mokkáskanálnyi törött fekete bors, mokkáskanálnyi őrölt gyömbér.
Elkészítése:
a padlizsánokat megmossuk, a szárát levágjuk és ujjnyi vastagra szeleteljük. Mindkét oldalán megsózzuk és legalább húsz percig hagyjuk állni, eközben kesernyés levét kiengedi. Papírtörülközővel leitatjuk a szürkés levet, majd a már száraz padlizsánkarikákat a 190 fokra felhevített olajba rakjuk. Nagyon gyorsan (3-4 perc) megsütjük, lyukas lapátkanállal kiemeljük az olajból és tálra rakjuk. Még forrón meghintjük kevés sóval, borssal és gyömbérrel. Hidegen és melegen egyaránt nagyon finom. Melegen köretnek tálalhatjuk hús mellé, hidegen salátaként fogyasztjuk, valamilyen csípős mártással, pl. ketchuppal vagy paprikamártással. Nagyon egyszerűen és gyorsan készíthető különlegesség
Recept: - Egytálételek, Vega - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Vega