Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
2 db padlizsán, 2 dl natúr joghurt, 4-5 gerezd fokhagyma, só, fehér bors, csípős paprika (vagy chili szósz), olíva olaj
Elkészítés:
2 nagyobb padlizsánt megmosunk, szárát eltávolítjuk, és héjastul egy cm-es kockákra vágjuk, majd két evőkanál olíva olajon serpenyőben megpirítjuk. Hamar elkészül, kb. 5-10 perc, majd hagyjuk kihűlni. A sült padlizsánt elkeverjük az öntettel, amit a joghurtból, zúzott fokhagymából készítünk és ízlés szerint fűszerezzük.
Recept: - Saláták - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Joghurt, Saláta
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
1 közepes hagyma, 1 dobozos kukorica, 1 doboz tejföl, 1 natúr camping sajt, 3-4 pár virsli, 10-15 dkg trappista sajt.
Elkészítés:
A hagymát robotgéppel a lehető legkisebbre aprítjuk (ha tejfölt is öntünk a robotgépbe, akkor egyenletesebben még kisebbre aprítja). A kicsire aprított hagymát a tejföllel átöntjük egy nagyméretű salátástálba. Ebbe a salátástálba beleöntjük a többi hozzávalót, a lé nélküli kukoricát, a camping sajtot, az apró kockára vágott trappista sajtot, és a karikára vágott virslit. Ezután alaposan összekeverjük az egészet és betesszük a hűtőbe. 3-5 óra alatt érik össze. Kenyérrel, kiflivel nagyon finom vacsorára vagy reggelire.
Recept: - Húsételek, Saláták - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Sajt, Saláta
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
1 kis csomag Füstli virsli,1/2 fej jégsaláta,2-3 szál újhagyma,3 db paradicsom,1/2 db kígyóuborka,10-20 szem magozott olajbogyó,1 teáskanál kapribogyó az öntethez: 3 evőkanál olívaolaj,1 evőkanál fehérborecet,só, őrölt bors a pirítóshoz: 2 gerezd fokhagyma,2 db zsemle,a sütéshez:,2-3 evőkanál olaj
Elkészítés:
A virslit karikára vágjuk, felhevített olajon barnás-pirosra sütjük, majd papírtörlőre szedjük, félretesszük. A zöldségeket megmossuk, a salátát apróra tépkedjük, az uborkát, paradicsomot felkockázzuk, az olajbogyókat félbe-, az újhagymát karikákra vágjuk. A fokhagymát nagyon apróra összevágjuk, és a serpenyőben maradt olajon megfuttatjuk, erre helyezzük a zsemleszeleteket és a fokhagymás olajon mindkét oldalukat enyhén megpirítjuk. (A pirítást ne túl magas hőfokon végezzük, mert a fokhagyma könnyen megéghet!) A virslit, a salátát és a zöldségeket elkeverjük az öntettel, tálra halmozzuk, és a cikkekre vágott keményt tojással, valamint a pirított zsemleszeletekkel kínáljuk. (A salátát a dresszinggel csak közvetlenül a tálalás előtt keverjük össze.) A salátát gazdagíthatjuk még bármilyen más, idényjellegű zöldséggel, valamint tetejét meghinthetjük reszelt sajttal
Recept: - Húsételek, Saláták - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Hús, Sajt, Saláta
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
40 dkg sült vagy főtt hús, 30 dkg főtt burgonya, 30 dkg alma, 20 dkg ecetes uborka, 3 kemény tojás, tartármártás, főtt, füstölt nyelv, mustár, citrom, őrölt bors, só
Elkészítés:
A húst, a héjában főtt krumplit, a meghámozott uborkát, az almát és a kemény tojást is vágd egyenletes csíkokra. Sózd, borsozd, adj hozzá mustárt, citromlevet és keverd össze tartármártással. A tetejére szórj metéltre vágott füstölt nyelvet. Ha kész, 1-2 órányit hűtőben érleld.
Recept: - Húsételek, Saláták - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Hús, Saláta
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.
Hozzávalók:
párizsi, vöröshagyma, ecet, cukor, só, fehér bors
Elkészítés:
A parizert vágd csíkokra, a hagymát pedig előbb félbe, majd szeletekre, végül bontsd szálakra. Vízből hidegen keverj ecettel, sóval, cukorral és őrölt borssal bőséges salátalevet, s ezt öntsd a párizsi és a hagyma keverékére. Legalább 2-3 órára hűtsd be, s a levét leöntve tálald.
Recept: - Saláták - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Saláta