Ecetes burgonya saláta

Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.

Hozzávalók:

4-5 szem főtt burgonya, 1 fej lila hagyma, ecet, só, cukor

Elkészítés:

A főtt krumplit vékonyabb karikákra vágom, a tisztított hagymát félbe vágom, majd vékonyan felszeletelem. Elkészítem a saláta levet. K.b. 1 liter vízhez adok 4-5 evőkanál kristálycukrot, 1 kávés kanál sót és e evőkanál ecetet. Jól összekeverem és kóstolás után pótolom a hiányzó ízeket. Belekeverem óvatosan a krumplit és a hagymát . Néhány órára hűtőbe teszem hogy összeérjen.

Címkék:, ,

Hagymás tojás saláta

Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.

Hozzávalók:

5 tojás, 1 nagy fej lila hagyma, 1 nagy savanykás alma, 1 csokor hónapos retek, 2 dl majonéz, 2 dl kefir, 1 púpozott teáskanál mustár, ízlés szerint kevés porcukor, késhegynyi törött fehér bors, késhegynyi currypor, só.

Elkészítés:

A tojásokat megmossuk, majd hideg vízbe tesszük. A vízbe egy csapott evőkanál sót szórunk, így biztosan könnyen meghámozható a főtt tojás. 10 percig főzzük, ezután hideg vízzel lehűtjük, és meghámozzuk. Közben a saláta mártását elkészítjük: mély tálban a majonézt simára keverjük a kefirrel, a mustárral, a borssal, a curryporral és kevés sóval-cukorral. Az almát megmossuk, kicsumázzuk, és héjastól apró kockákra vágva, azonnal a mártásba keverjük. Külön edénybe tesszük a megtisztított és finomra vágott zöldhagymát, zöldjével együtt, valamint a hajszálvékonyra karikázott lila hagymát. Megsózzuk, és 10 percig hagyjuk állni, majd a mártásos almához keverjük. Végül beleforgatjuk a megmosott és csíkokra vágott piros retket, és a kis kockákra vágott főtt tojást. Az egészet óvatosan összekeverjük, befedjük, és a hűtőszekrénybe tesszük 1 órára. Pirított kenyérszeletkékkel tálalva finom vacsora.

Címkék:,

Hagymás lencsesaláta

Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.

Hozzávalók:

40 dkg lencse, 6 dkg kolozsvári szalonna, 1 nagy fej lila hagyma, 1/2 csomó metélőhagyma, 2 evőkanál 5%-os ecet, 4 evőkanál olaj, babérlevél, só.

Elkészítése:

A lencsét sós, babérleveles vízben megfőzzük, leszűrjük és kihűtjük. Az olajat, az ecetet, az apróra vágott metélőhagymát és lila hagymakarikákat összekeverjük. Végezetül hozzáadjuk a kiolvasztott kolozsvári szalonnacsíkokat is. Ezzel az öntettel összekeverjük a lencsét. Tálaláskor paradicsommal díszítjük.

Címkék:

Kaliforniai rizs saláta

Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.

Hozzávalók:

25 dkg rizs, 20 dkg csirkemellfilé, 40 dkg húsos paprika, 10 dkg póréhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, 2 gerezd fokhagyma, ecet, bazsalikom, őrölt bors, só

Elkészítés:

A rizst megfőzzük. A csirkét csíkokra vágjuk, sózzuk és az olaj felén fehéredésig pirítjuk. Ekkor megszórjuk bazsalikommal és kevés vizet öntünk rá, amiben puhára pároljuk. A paprikát csíkokra vágjuk, a hagymát vékonyra szeleteljük. Az elkészült alapanyagokat összekeverjük és meglocsoljuk az olajból, ecetből, borsból és tört fokhagymából készült páclével. Jól összekeverjük és néhány órára hűtőbe tesszük.

Címkék:, ,

Krumpli saláta

Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 19.

Hozzávalók:

40 dkg burgonya, 2 db paprika, 3 db lila hagyma, 1 db kígyóuborka, 1 szál póréhagyma, 1 db piros színű paprika, 1 dl ecet, 1 dl olaj, ételízesítő, őrölt fekete bors, cukor.

Elkészítés:

Az alaposan megmosott burgonyát héjában megfőzzük, majd megtisztítjuk és ujjnyi vastagságúra felkarikázzuk. A paprikát, kígyóuborkát szintén megmossuk és vékonyabb karikákra vágjuk. Lila hagymát, póréhagymát megtisztítjuk, felkarikázzuk. Az ecetet vízzel, kevés olajjal, ételízesítővel, cukorral, őrölt fekete borssal alaposan elkeverjük. Az előkészített alapanyagokat keverőtálba tesszük, ráöntjük az ecetes levet. Tálalásig hűtőbe tesszük.

Címkék:, ,

« Régebbi receptek   Újabb receptek »

GetRank - Webmaster and Seo Tools
Az oldalon elhelyezett receptek csak a forrás megjelölésével használhatók fel.

Optimized by SEO Ultimate