Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 26.
Hozzávalók:
a tésztához:
25 dkg liszt, 25 dkg vaj, 2 dkg élesztő, 1,5 dl tej, 2 dl olaj, 1 kg-os füstölt csülök
a töltelékhez:
1 nagy vöröshagyma, 20 dkg champion gomba, 10 dkg füstölt sonka, 20 dkg füstölt szalonna 1 mk. őrölt bors, 1 mk. őrölt gyömbér, 5 dkg vaj, 2 dl tejföl, 1 db nyers tojás, 1 egész tojás a bekenéshez.
Elkészítése:
Lisztből, vajból, élesztőből, sóval, langyos tejjel közepes keménységű tésztát készítünk. Míg előkészítjük a húst, a tésztát meleg helyen kelesztjük. Az olajat felforrósítjuk, a hús minden oldalát elősütjük, levével locsolva. Hagymát, gombát, sonkát apróra vágjuk és a hús zsiradékján megpároljuk. Mikor kihűlt, hozzákeverjük a tejfölt és a tojást. A tésztát vékony lappá nyújtjuk, a húsnak megfelelően. A füstölt szalonnát vékony csíkokra vágjuk és a felét ráterítjük a tésztára. A csülköt kicsontozzuk és két szeletre vágjuk, majd a tésztára helyezzük és rákenjük a tölteléket. Ráhelyezzük a másik szelet húst. (Mindkét szeletnek a bőr nélküli oldala legyen belül.) Tetejét beborítjuk a maradék szalonnával. Az egészet begöngyöljük a tésztába. Végeit alulra hajtjuk, hogy a szaft ne folyjon ki. Olvasztott vajjal kikent sütőedénybe helyezzük. Tetejét villával megszurkáljuk, egy felvert tojás sárgájával bekenjük 10 percig magas hőmérsékleten, majd kb. 1 órán át lassan sütjük. Hústűvel ellenőrizzük. Kicsit hűlni hagyjuk, majd szeleteljük. Dresszinges zöld salátával kínáljuk.
Recept: - Egytálételek, Húsételek - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Egytál étel, Hús
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 22.
Hozzávalók:
1 adag piskóta lap, 1 csomag pudingpor (csokis), 4 dl tej, 12.5 dkg margarin, 10 dkg porcukor, 1 ízlés sz. csokoládé (tortabevonó), ízlés szerint barack lekvár
Elkészítés:
A pudingot a tejjel befőzzük, és hűlni hagyjuk.
A vajat cukorral összekeverjük.
Ha ez készen van, akkor a kihűlt pudingot hozzá öntöm, és szépen összekeverem.
A piskóta lapra lekvárt kenek, rá az összekevert krém jön, és végül díszítem.
Tortabevonót olvasztok, és egyenletesen felkenem a tetejére.
Recept: - Sütemények, Édes sütemények - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Édesség, Sütemény
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 22.
Hozzávalók:
700 g harcsafilé, 80 g vöröshagyma, 70 g zsír, 100 g zöldpaprika, 100 g paradicsom, 2 dl tejföl, 20 g liszt, 10 g fűszerpaprika, 1 csomag kapor, só, fokhagyma, köménymag
Elkészítés:
A harcsafilét megfelelően daraboljuk (szeletre, kockára), sózzuk, majd a felforrósított zsírban mindkét oldalán elősütjük, aztán a zsírból kivéve félretesszük. A hagymát finomra, a paprikát, paradicsomot apró kockára vágjuk, a fokhagymát összezúzzuk. A zsírban a hagymát megfuttatjuk és elkészítjük a pörköltalapot, majd a halat beleteszük. Pár percnyi forralás után a tejfölből és a lisztből készült habarással behabarjuk, átforraljuk és utána ízesítjük. Vigyázzunk, ne kevergessük, csak rázogatással mozgassuk, mert a szeletek összetörnek. Forrón tálaljuk, köretként galuskát, túrós csuszát, vagy bármilyen tésztaköretet adhatunk.
Recept: - Halételek - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Hal
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 21.
Hozzávalók:
60 deka tengeri halszelet, 2 deci tej, 2 tojás, 10 deka, zsömlemorzsa, 4 deka liszt, olaj a kisütéshez.
Elkészítés:
A fagyasztott tengeri halat miután kiengedett, felszeleteljük, s miután a tengeri halnak sajátos nehéz szaga van, amit a magyar ízlés nehezen bír, a halszeleteket néhány órán át tejben áztatjuk. A tejben való áztatás némileg elveszi ezt a szagot. A tejből kivéve tiszta törlőruhával leszárítjuk, megsózzuk, majd lisztben, tojásban és szitált zsömlemorzsában bepanírozzuk. Mivel a tengeri halszeleteket vékonyra vágjuk (4–6 milliméter), forró olajban hirtelen pirosra sütjük. A sült halszeletnek ropogósnak kell lennie. Zsírban sült burgonyával, citromszeletekkel és külön csészében tartármártással tálaljuk
Recept: - Halételek - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Hal
Szerző: Receptgazda - 2010. augusztus 20.
Hozzávalók:
5 tojás sárgája, 25 dkg porcukor, 25 dkg vaj, 1 van. Cukor, 1 dl tej, 1 sütőpor, 25 dkg liszt, 5 dkg dió, 2 dkg kakaó
Elkészítés:
A tojássárgát, a porcukorral, vajjal, vaníliás cukorral habosra keverni. Hozzáadni a tejet, a sütőporral elkevert lisztet. A fehérjéből habot verni és a tésztához adni. Eztán elfelezzük a tésztát. Az egyik felébe a diót, a másikba a kakaót keverjük. Kizsírozott lisztezett tepsibe felváltva belecsorgatjuk a masszát. Mérsékelt tűzön sütjük.
Recept: - Sütemények, Édes sütemények - Még nincs hozzászólás »
Címkék:Édesség, Sütemény